-fotóművész-
Bemutatkozás
Rólam...
Nagyváradon születtem munkás szülők második leányaként. Tanulmányaimat Nagyváradon végeztem és jelenleg itt is élek. Ceruza és grafit rajzolással foglalkoztam Tolnai Tibor festő és grafikus művész hálás irányításával. Első fényképezőgépemet édesapámtól kaptam ballagásra. Elvégeztem egy fotográfiai tanfolyamot Nagyváradon majd azt követően 2.5 évig egy fényképlaborban dolgoztam. Rendszerváltáskor a fényképlabor megszűnt így a fényképezés valahogy elmaradozott az életemből is. Volt egy több mint 10 éves kihagyás. Aztán 4 éve fogtam újra fényképezőgépet mert úgy érzem, hogy igazán a fotóimmal tudom önmagamat kifejezni. Igyekszem megláttatni az emberekkel azt a csodás világot ahogyan én látom, amiben én alkotok. Tagja lettem a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Fotógráfiai Egyesületnek. Ma az egyesületben a kiállítás koordinátora szerepét töltöm be.
2019-ben a Festum Varadinum égisze alatt az Összefogás Nagyváradért Egyesület által meghirdetett „ Szent László városa az én városom” fotópályázaton elnyertem a „Nagyvárad legjobb amatőr fotósa 2019” díjat. Az eltelt 4 év folyamán több egyéni és csoportos fotóművészeti kiállításon és pályázaton vettem részt. Munkáimat több alkalommal láthatták Nagyváradon, Kolozsváron, Aradon, Budapesten, Algyőn, Békéscsabán, Kínában. Egyéni tárlatommal bemutatkozhattam Nagyváradon, Algyőn (Magyarország) Idén készülök egy Budapesti egyéni kiállításra. (Sajnos közben elmaradt a nagyváradi Tibor Ernő galériában megrendezésre kerülő tárlatom a korona vírus miatt.)
Munkásságom...
Szeretettel fotózom szülővárosomat. Valahol a város a titkos szerelmem. A napfelkeltét, a harmóniát amit a természet nyújt. Hisz Isten azért teremtette a természetet, hogy az ember a lelkét gyönyörködtesse benne. A fotózásban több fajta technikát használok. Egy igazán új irányzat a fotóművészetben az impresszionizmus megjelenése amit szívesen alkalmazok munkáimban. Picit merész és nagyon új, de itt szabadjára engedhetem a fantáziámat. A másik művészi stílus a fotózásban amit szívesen fotózom az a portré, habár szerintem az a legnehezebb. Az ember egyéni ismertetőjegyekkel való ábrázolása. Meg kell tudni láttatni a személy egyéniségét, érzelmeit, szépségeit , fájdalmait egy képben. Igaz az, hogy amikor az embereket színesben fotózom akkor a ruhájukat fotózom, amikor fekete fehérben akkor a lelküket. Számomra a fotózás egy önkifejezési forma amivel megpróbálom megláttatni azt a világot amit és ahogyan én látok. Átadni a lelki nyugalmat amit a fotózás nyújt nekem.

Emlékkönyv...
Entitled
Gratulálok a kiállításodhoz drága művésztársnő, Mandy. Ismét bebizonyítottad sokoldalú tudásodat. Ezzel az anyaggal újra meglepetést okoztál nemcsak a fotóművészetet kedvelő közönségnek hanem nekünk is kollégáknak. Kifogyhatatlan ötlettárod van és a techikát merészen és művészi eszkökkel tudod ötvözni. Bravo Mandy !
Tibor Erbsz
Romantic Title
"Gratulálok a művésznek, alkotónak. Köszönöm, hogy elszármazott váradiként újra ott lehettem egy rövid séta erejéig."
Gájmer Viktória
"A kiállítás gyönyörű színeivel ragad magával nem csak szemet, lelket is gyönyörködtető."
Bakó István
Gyönyörű oldal lesz, büszke lehetsz rá, és nem csak te, hanem mi, váradiak, valamennyien.
Bércesi Tünde
"Gratul'lok a gzönyörű képekhez, álomszépek a művek. Köszönöm, hogy láthattam."
Farkasné Irénke